Szomolnoky Tímea


Gyermekkorom óta mély érdeklődés él bennem az emberi lélek megismerése iránt. A főiskolát követően életutam a kalandkeresés, a világ megismerése felé irányult. Stewardessként olyan pályát választottam, ami a szabadságot, a világ megismerésének lehetőségét biztosította számomra, ugyanakkor a bennem élő nőiesség kiteljesedését is megkívánta. Munkám révén bejártam a világot, sok emberrel találkoztam, átéltem gyönyörű és nehéz perceket. Az évek során azonban valami hiányozni kezdett, úgy éreztem a sok tapasztalatot, amit megéltem rendszereznem kell, hogy továbbléphessek. Meg akartam találni a miérteket, és megérteni a bennünk élő titokzatos lélek működését. Ekkor sokévi élettapasztalattal és két kislányom bíztatásával a háttérben jelentkeztem a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológusi szakára, ami életem egyik legnagyobb kihívása lett. Az egyetemen töltött évek alatt megalapoztam elméleti és szakmai gyakorlati tudásomat, pszichológusi szemléletemet, amit jelenleg a Debreceni Egyetem Klinikai Szakpszichológusi képzésének keretében gazdagítok. Pályámat már az egyetemi évek alatt a Nyírő Gyula Kórház II. Pszichiátriai osztályán kezdtem meg, ahol jelenleg is dolgozom pszichológusként.

 

Szakmai tapasztalat

  • Főváros Önkormányzat Nyírő Gyula Kórház, II. Pszichiátria – pszichológus, 2007-től

 

Szakmai háttér

  •  pszichológusi diploma, Károli Gáspár Református Egyetem, 2004-2009
  • klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus képzés 2009-től, DEOEC szakvizsga 2013
  • Rorschach pszichodiagnosztika (dr. Győri Ágnes), 2008-2011, folyamatos szupervízió
  • autogén tréning módszerspecifikus képzés, Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület, 2007-2009
  • Magyar Tranzakcióanalitikus Egyesület, TA-101-es kurzus, 2007                               
  • család és párterápiás módszerspecifikus képzés, Magyar Családterápiás Egyesület, 2007-2009
  • hipnoterápiás módszerspecifikus képzés, Magyar Hipnózis Egyesület, 2010-től
Lap tetejére